Magyarkodók és lovagok Csókakőn

Amikor megérkeztünk Csókakőre, kirázott a hideg. Azonnal az merült föl bennem, hogy jövőre talán inkább már nem jövünk (holott - asszem - öt esztendeje hűségesen látogatjuk a Csókakői Várjátékokat!); minden tele volt a magyarkodókkal.

A jurta tetejében árpádsávos zászló! Bár ennek még legalább van némi történelmi alapja. Ellentétben a rovásírásos községtáblával.*

Mindenfelé kopaszra borotvált, nagydarab, fülig Koppányosra tetovált ...khm... fiatalemberek különböző (siralmas történelmi tájékozottságról árulkodó) feliratú pólókban. Kezükben mindenféle lobogók. Asszem, ősapáink ilyenkor motollaként viselkedhetnek sírjaikban...

Szóval, első reakcióm az volt, hogy menten hazamenekülök.

Hanem aztán jöttek a lovagok: igazi csaták a várnál, bemutatók a színpad előtt, lovagi torna a küzdőtéren, és hamar beláttuk, hogy Csókakő azért nagyon jó hely.

Maga a vár évről évre komolyabb kinézetű lesz. Voltaképp nem haragszom a szervezőkre, hogy idén már pénzt szedtek mindenért (parkolás, wc, zászlócska, stb.), amiért tavaly még nem, ha azt valóban a vár csinosítására fordítják.

Nagyon sajnáltuk, hogy a főlovag bácsi idén sokkal kevesebbet beszélt, mint szokott. Szeretjük régiesített-kacskaringósított mondatait.

Idén azt a csatát játszották el, amikor (a nem is mindig annyira) igazságos Mátyás foglaltatta el a várat. Hatalmasakat durranottak a kis ágyúval, jó cifrákat mondogattak oda egymásnak, és persze kardozgattak rendesen. Kétszer is megnéztük a csatát, annyira jó volt.

Tavaly az esőben csak leguggoltak, akik meghaltak a küzdelemben, most (a dögmelegben) viszont rendesen kiterültek a "halottak", s aztán a gyerekek gyógyfüvei, varázsigéi, valamint a szépasszonyok csókjai élesztették újra őket - hiszen kétóránként újra kezdődött a vár alatt a csata.

A színpad előtt gyönyörű párbajokat láttunk mindenféle kinézetű és fegyverzetű lovagok között. (A "Darth Vader" volt a legszebb.) Az íjászok jól átlőtték a páncélt jelképező, homokkal teli fémvödröt. Szeretjük az ő fonott szakállú, halk szavú vezetőjüket is.

A "Hun-ok" ("Minden magyar állampolgár hun, nézzék csak meg az útlevelüket" - ...) már kevésbé tetszettek echte hun egyenruhájukkal és frizuráikkal, körbepárnázott botjaikkal, amint "ösztönből" harcoltak "a harcmentesség érdekében" - ...

Az "500 év után újra" megrendezett lovagi torna azonban zseniális volt. Elképesztő ügyesen "ügyetlenkedtek" a lovasok, hogy végül - természetesen - a csókakői lovag győzzön. Persze leginkább a török: "Juszuf, a kutya" tetszett mindannyiunknak. Szókincse ugyan meglehetősen korlátozott volt: "Icskiri-micskiri!" - mindössze ezt tudta mondani (és erről is kétlem, hogy jelentene bármit is törökül).

Végül aztán - természetesen - úgy döntöttünk, megyünk még Csókakőre lovagokat nézni - a magyarkodók ellenére is.

*A székely rovásírásnak semmi köze a Duna-menti magyarsághoz. Maguk a székelyek is teljesen elfelejtették, mígnem Mátyásunk - aki maga, ugye, nem a legtisztább magyar vérből származott - elő nem kotorta a maga romantikus-hamisított krónikagyártásához. A papok meg nemhogy nem tiltották-üldözték, hanem sőt: maguk a deákok használták titkosírásnak egymás közt. (Éljen a magyar történelemtanítás...)