Felnőttmeséim
Meséim felnőtteknek szólnak. Kizárólag olyanoknak azonban, akik nem fölnőttek.
Íme néhány szó az innen elérhető, hosszabb meséimről:
Zerényi László anziksz című festménye itt lóg előttem a falon. Elhatároztam, hogy sorra leírom a képen látható alakok történetét. Mármint azt, amilyennek én látom őket. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy mindez csak az általam kitalált mese. Fogalmam sincs - és nem is akarom tudni! - kiket festett Ladis a képére igazából, hiszen, ugyebár, tökmindegy, mit gondolt a festő, az számít, amit a néző - jelen esetben én - belelát a festménybe.
Az egyes alakok történetei itt olvashatók.
Az "Aliz-trilógia" harmadik, ám azt egyáltalán nem ígérem, hogy befejező része.
Mama ezúttal nem tűnik el (fizikailag), valami azonban mégsem stimmel vele. Ismét Dorkára hárul a feladat, hogy helyreállítsa a rendet. A Sötét Alak szerepe az egészben - persze - ebben a történetben sem válik világosabbá.
Ervin egy éjszakára elvitte a gyerekeket az anyjához, hogy Aliz végre nyugodtan be tudjon fejezni egy fontos munkát. Mégsem fejezi be. Egészen más dolgokat csinál ezen az éjszakán. Akárcsak a nagylánya, Dorka.
Jó szörnyű felnőttmese. Itt olvasható.
Pepe és Anya kapcsolata ...khm... nem felhőtlen. Még az is lehet, hogy Apa és Anya kapcsolata sem.
Mindenesetre Anya egyik éjjel nyomtalanul eltűnik.
Viszont megjelenik a lakásban egy fekete macska...
2009
Kovács Kriszta illusztrációival
Összeszerkesztette: Duló Anikó
Az "Együtt lenni jó" című pályázatra készítettük ezt a mesét Kricsoval. Ő rajzolt, én írtam.
A mese Lexáról, egy nevelőintézetből nevelőintézetbe kergetett nagylányról szól, aki egyszer sikeresen szökik meg egy ilyen intézményből, végül azonban mégis önként visszamegy. Több okból.

Duló Ildikó
Fityfiritty
2008
Kovács Kriszta illusztrációival
A mese pdf-ben letölthető itt.
Az Aranyvackor pályázatra készítettük Kricsoval ezt a munkát. Ő rajzolgatott, én mesét szőttem a képei köré.
Húgom, Anikó pedig egybeszerkesztette a kettőnk munkáját, és míves könyvtárggyá formálta.
A mese egy magába zárkózó kislányról, Katiról szól, akinek imádott nagypapája közelgő és végül be is következő halálát egy felemás harisnyás tündérmanó, Zelma csodarollere segítségével meseországba tett utazások és az ott megélt kalandok által sikerül feldolgoznia.
- Login to post comments






Legfrissebb hozzáfűzések
6 hours 44 min ago
2 days 5 hours ago
2 days 10 hours ago
1 week 1 day ago
2 weeks 3 days ago
2 weeks 4 days ago
3 weeks 1 day ago
4 weeks 5 days ago
4 weeks 5 days ago
9 weeks 45 min ago