Boldogkő és környéke

Annyira jól éreztük magunkat tavaly a Boldogkői Várjátékokon, hogy idén újra elzarándokoltunk oda. Előrelátóan ott is aludtunk a közelben, egy Fony nevű falucskában, hogy másnap korán odaérjünk a lovagokhoz.

Fony maga ici-pici, de van neki saját, vadiúj szabadtéri színpada nagyon elegáns, modern parkkal körülvéve. Van kocsma, ahol lehet reggel kávét inni, és még azt is elnézik, ha a külső asztalok egyikénél költjük el a szomszéd Vegyes boltban vásárolt reggelinket. A szállás pedig rendkívül izgalmas volt a kölköknek: házi készítésű hajóhinta a kertben, lópatkó az ajtó fölött, kitömött fácán, agancsok és állatbőrök a falakon (meg egy Csontváry repró!), csak én nem örültem annyira, hogy egy hatalmas vaddisznó lenyúzott bőre alatt kellett aludnom.

Odafele úton egy Forró nevű falucska Kolombusz elnevezésű büféjében ettünk, ahol a bácsi teljeskörű eligazítást tudott adni a környék minden említésre érdemes nevezetességéről!

Pálházáról egy kedves kisvasút pöfög, zakatol, zötykölődik el a Kőkapuig (amelyről - sajnos - ott sem derült ki számomra, hogy mi is az), ahol rengeteg vadiúj faszobor áll: Diana, Széchenyi, Mátyás, meg mindenféle egyéb nevezetes személyiség, és van egy horgásztó, amelynek a partján két ifjú horgászpalánta (mondjuk egy hat és egy nyolc éves) feszített echte horgászpózban a kisvonat elhaladása tiszteletére oda és vissza.

Vizsolyban megcsodáltam a Vizsolyi Biblia eredetijét. Sajnos az üveg alatt mindössze egyetlen oldalpár (az Újszövetség címlapja) látható - nem lehet megszagolni, megsimogatni a szépséges könyvtárgyat...

Az eredetileg nyomtatott 800 példányból mindössze 57 maradt meg szerte a világban, s ebből Magyarországon csupán 25, ezek egyike látható a vizsolyi református templomban.

Rettenetes csalódás volt számomra, hogy kiderült: az én "hasonmás kiadásom" (amelyért főiskolás koromban a gatyámat is otthagytam az antikváriusnál) nem is rendes hasonmás; az eredetinél ugyanis egybe van kötve mind a 2200 oldal, az enyém viszont két kötetes.

Regéc vára teljesen elvarázsolt bennünket. Éppúgy, ahogy Csókakőn, itt is lelkes hagyományőrzők támogatják, segítik a folyamatos régészeti feltárásokat, illetve építgetik lassanként vissza a romokat.

Az viszont szomorú, hogy a történeti ismertető, amit a jegyárus bácsi adott, egy fia legendát sem mesélt a várról.

Boldogkő vára már messziről is gyönyörű volt. Alig vártam, hogy kiszaladhassak a keskeny szikla végén álló őrtoronyba körülnézni, ahogy tavaly. Hanem ezúttal egy rács meg egy tábla zárta el az odavezető kőkaput; a szikla mindenféle repedései miatt életveszélyesnek nyilvánították, és lezárták. Vajon lesz valaha pénzük megfoltozgatni a sziklát (ahogy a Gellérthegyet), hogy újra birtokba vehessék a látogatók a vár legizgalmasabb részét?

Kicsit csalódtam a Várjátékokban is; tavaly sokkal több mindenféle volt: nagyobb csaták, több lovag, gyakorlóbábúval lehetett küzdeni, ólomkatonát festeni, sokféle kézműves dolgot készíteni, sokkal több program közül lehetett választani, okosabban volt megszervezve az egész.

Azért most is íjászkodott a Középső (ügyesen lelőtte a céltáblára festett vaddisznót), hüledezve próbálta ki a lovagi felszerelés mindenféle súlyos darabját: sisakot, kesztyűt, kardot, pajzsot, buzogányt, hosszasan csatázott a rengeteg műanyag lovaggal a középkori játszóház (nem is olyan) kicsi faváránál, valamint kardozott egyet velem.

Együtt néztük az egyszem szittya lovas íjászt és összesen két lovas meg két gyalogos lovagot, ahogy csatáztak kicsit a kedvünkért. A Nagy készített mindenféle csuhéállatot meg egy csuhéemberkét az egyetlenegy kézműves standnál, a Kicsi pedig lelkesen játszott mindennel, amit sikerült megkaparintania.

A nagy színpad üresen állt egész nap (nem értem, hogy a sok bemutatkozni vágyó együttes hogy nem talál meg egy ilyen rendezvényt), csak egyetlen zenekar lépett fel, és dübörögték, hogy "EzMis-ko-o-o-olc, ezMis-ko-o-o-olc" - vég nélkül. A nézőtéren azonban csak néhány (minden bizonnyal halláskárosult) öregasszony pihentette a lábát, és egyetlenegy bácsi tapsolt nekik lelkesen (feltehetőleg az egyik zenész apukája).

Azért mi (a koncert ellenrére is) nagyon jól éreztük magunkat. A gumikerekű kisvonattal körbezötyögtük a várat, végighaladtunk a patakmeder mentén, belestünk a szomszéd faluba. Búcsúzóul pedig megnéztünk egy kedves bábelőadást a színpad lábánál.

Drukkolunk a boldogkőieknek, hogy jövőre ismét sikerüljön nagyobb banzájt összehozniuk, és hogy hamar meg tudják foldozni az őrtornyos sziklát!