Világ- és emberteremtési mítoszok
Iszonyúan fontosnak tartom, hogy a gyerekek megértsék: nem tudjuk, hogyan keletkezett a világ.
Mindig mindenki mindenfélét gondolt erről, és hihetetlen érdekesek ezek a különböző elgondolások, ám - véleményem szerint - egyik sem ér többet, mint az, amelyik az adott kisdiák fejében születik meg - tán éppen ezen tanulmányai ihletésére.
Alább tananyagokat találhatnak a következő teremtésmítoszokról: partenogenezis, vadász-, állattenyésztő, földművelő és ipari tevénységet űző társadalmak eredetmítoszai, perzsa, kínai, indiai, finn, mezopotámiai, babiloni, bibliai, japán, egyiptomi, görög és germán teremtéstörténetek.

Partenogenezis; Vadásztársadalmak teremtéstörténete

Állattenyésztő társadalmak teremtéstörténete; Perzsa teremtésmítosz

Perzsia

Zurván, az idő főistene világra hozta Ahuramazdát és örök ellenségét, Ahrimant.
Miután Zurván már kerek ezer éve mutatott be áldozatokat, hogy fiúgyermeke legyen, elfogta a kétség, hogy teljesül-e valaha is a kívánsága. Kételkedéséből fogant Ahriman - minden tagadás a világon - és ugyanakkor Ahuramazda is - az igazság és a fény. E kettősség kozmikus harcában végezetül a jónak kell győznie.
Kínai és indiai teremtésmítoszok

India

Purusa testéből sarjad ki a világegyetem
Váju, a szél istene Purusa lélegzetéből jött létre, amikor Varuna feláldozta és feldarabolta az óriást.

Finn teremtéstörténet
Részlet a KALEVALÁból

A Kalevala a finnek eposza. Benne Vejnemöjnen mesél.
Mezopotámia

Babilon

Világteremtési mítoszok - Számonkérés


1. A matriarchális társadalmak szerint hogyan "csinálódik" a világ?
Hogy mondjuk ezt idegen szóval?
2. A vadásztársadalmakban hogy gondolják?
3. Az állattenyésztő társadalmakban hogyan?
4. Hát a földművelő társadalmakban?
Kínában?
5. Az ipari tevékenységet végző társadalmakban hogyan?
6. A finnek eposzában, a Kalevalában kik által és hogyan keletkezik a világ?
A bibliai teremtéstörténet hat napja
Bibliai teremtéstörténet
Négyfelé vágandó, sorba rendezhető kártyák


Japán teremtésmítosz

Izanami és Izanagi az égi szivárványhídon
Egyiptomi teremtéstörténet

Hórusz - égisten (sólyom), Nut és Geb
A fő teremtő: Aton-Ré. Két istenség egyesüléséből származik.
Nun vizeiből emelkedett ki az ősdomb (mint a megáradt Níus visszahúzódásakor a termékeny földbuckák). Az ősdomb istene, Atum saját árnyékával egyesülve, maszturbáció útján további isteneket alkotott.
Rá, a nap istene, aki elűzi a káosz sötétjét, madár alakjában leszállt a csillogó benbeni sziklára (- obeliszkek!), s naponta újjászületett, mint a főnix.
(Egy másik mítoszváltoza szerint minden reggel ganajtúró bogár formájában kelt ki a Nún vizein úszó lótuszvirágból, melynek szirmai esténként újra magukba zárták.)
Atum-Rá (= Aton-Ré) leszármaottja az első isenpár: Su (levegő) és Tefnut (harmat és életadó nedvek).
A testvérek nászából született Geb (föld) és Nut (ég), akik szintén egybekeltek (Ez látható a fenti képen.). Nut teherbe esett, de Geb szoros ölelése miatt nem volt hely a gyermek számára, míg apjuk, Su (levegő) szét nem taszította a párt. Ekkor alakult ki a világ.
Geb és Nut leszármazottja Ozirisz, valamint nővére és felesége, Ízisz. Íme az élet teljes körforgása!
Görög teremtéstörténet

Az ember teremtése

Bibliai történet az ember teremtéséről

I.Móz.1:26-2:25.

I.Móz.3:1-!:16.
Ádám és Éva története
Fölvágandó, sorba rendezhető kártyák




Bibliai teremtéstörténet - Számonkérés

1. Miket választott el egymástól az Isten az 1., a 2. és a 3. napon?
2. Miket teremtett a 3., a 4., az 5. és a 6. napon?
3. Miből formálta Isten az embert?
4. Hogyan keltette életre?
5. Miért teremtette Isten a nőt?
6. Hogyan?
7. Mi a házasság alapigéje?
Megmagyarázandó idézetek
1.
"Csak repesget, csak szálldogál,
A térdfőre lassan leszáll,
Fészkit rajta meg is rakja,
Arany tojást tojik abba,
Arany tojást hat darabot,
Hetediket vasbul valót."
2.
"Egy istent kell föláldoznunk avégből,
hogy véréből embert teremtsünk!
...
Áldoztassék föl a bajkeverő!
Áldoztasék föl, aki harcot kezdett!"
3.
"Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválasszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek. És legyenek világítókul az ég mennyezetén, hogy világítsanak a földre. És úgy lőn."
4.
"A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz."
5.
"Átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munával élj belőle életednek minden napjaiban."
6.
"Esztendő már kilenc telve,
A tizedik nyárra kelve
Fölüti fejét a vízbül,
Homlokát a habok közül,
Akkor alkotásit kezdi,
Teremtéseit teremti"
7.
"Midőn fönn az ég nevetlen
s alant a föld színazonképp
...
vizeikkel egybemosódtak;
nem volt szárazföld se, láp se,
név nélkül szunnyadt a sors is,
betöltetlen várt a végzet"
8.
"Hajta tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, amelyek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó."
9.
"És megnyilatkozának mindkettejöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak."
Világ- és emberteremtési mítoszok - Segítő kérdések a vizsgára való felkészüléshez
1. A matriarchális társadalmakban mit gondoltak, hogyan "csinálódik" a világ?
Hogy mondjuk ezt idegen szóval?
2. Miért gondolhatták a vadásztársadalmakban, hogy a Nüxben (a semmiben) megjelenő ezüsttojás, a Hold segítségével teremtődik a világ?
3. Hogyan magyarázza meg az állattenyésztő társadalmak teremtésmítosza Euronyné (ősi vízanya) és Ophillon kígyó történetével, hogy a kígyó nem tud járni?
4. Kína földművelő társadalma hogyan képzelte el a világ létrejöttét Panku isten által?
Miből lettek szerintük az emberek?
5. Meséld el, hogyan írja le a finnek eposza, a Kalevala a világ keletkezését!
6. A mezopotámiai teremtésmítosz szerint ki az ősatya és az ősanya?
Kit és miért áldoztak fel az istenek maguk közül, hogy véréből embert gyúrhassanak?
Hogyan halt meg Mummu Tiámat, és mi lett egyik, illetve másik feléből?
7. Meséld el a bibliai teremtéstörténetet!
Miket választott el Isten egymástól az 1., a 2. és a 3. napon?
Miket teremtett a 3, a 4., az 5. és a 6. napon?
Hogyan teremtette Isten a férfit? Miből formálta meg? Hogyan keltette életre?
Hogyan teremtette Isten a nőt?
Mi a házasság alapigéje?
Mit csinált Isten a 7. napon?
8. Hogyan képzelik el a germánok az ember teremtését Andullah őstehén által?
9. Meséld el részletesen a bibliai történetet az ember bűnbeesésről!
10. Meséld el részletesen a japán teremtésmítoszt!
11. Meséld el részletesen az egyiptomi teremtésmítoszt!
12. A perzsa teremtésmítosz szerint hogyan fogant meg Ahriman, aki minden tagadást képvisel a világon?
Ki az ő örök ellensége?
Kettejük kozmikus harcában kinek kell végülis győznie?
13. Hogyan képzelik el az indiaiak a világ létrejöttét Purusa által?
Hát Brahmá által?
14. Meséld el részletesen a görög eredettörténetet!
Mondd el a saját véleményed!
1. Szerinted miért születtek ezek a teremtésmítoszok?
2. A tanultak közül melyik tetszik Neked a legjobban?
Miért pont az?
3. A most megismert mitológiai alakok közül melyik tetszik Neked a legjobban?
Miért pont ő?
4. Milyen hasonlóságokat látsz a különböző népek világteremtési mítoszai között?
Szerinted miért vannak ezek a hasonlóságok?ű
5. Te mit gondolsz, hogyan keletkezett a világ?








