Papa könyvbemutatója

(Először is - zárójelben - nagyon-nagyon jó volt végre felnőttek közt felnőttként jelen lenni - anélkül, hogy egy (vagy két) megfékezendő kölök fickándozott volna közben a karomban! Egyszerűen csak ültem büszkén a Nagy mellett egyhelyben, és elejétől a végéig, háborítatlanul meghallgattam, amit a mindenféle okosok össze(-vissza)beszéltek! Idejét sem tudom már, mikor volt utoljára részem ilyen élményben!)

Jó volt. Bár továbbra is azt tartom, hogy a könyveket átélni kell - nem pedig elemezgetni.

Babiczky László egy novellával kezdte: Franz Kafka: A törvény kapujában. (A szöveget sajnos nem lelem a neten, hogy idelopjam, viszont mindenféle idióta műelemzéseket találtam róla...)

Azt is mondta, s ezt Féjja Sándor (aki ezúttal kivételesen nem a sörreklámos - vagy mifenés - pólóját viselte!) is megerősítette, hogy Papa regényét (/-eit) el lehet olvasni egyetlen éjszaka alatt is, de sokkal jobb, ha az ember (minimum) néhány hétre odaköltözteti az éjjeliszekrényére, és bele-bele olvas, ízlelgeti, valahányszor kellő nyitottságot érez erre. (Kétségtelen, hogy nem egy könnyed kikapcsolódással kecsegtető olvasmány.)

Babiczky megközelítése érdekes volt, nekem szimpatikussá vált tőle a bácsi, ám azt nem tudom elképzelni, hogy milyen benyomást kelthetett az ő elemzése azokban a hallgatókban, akik még nem olvasták magát a könyvet.

Féjja szerepe az lett volna, hogy beszélgessen a könyvről Papával, ez azonban nemigen valósult meg. Leginkább Féjja beszélt, s - ha jól számolom - összesen három kérdést tett föl, melyekre Papa - a kérdésbevezetés hosszához képest) meglehetősen szűkszavúan válaszolt. De azt gondolom, hogy ez esetben ez egyáltalán nem volt baj. Papa leírta, amit akart, innentől kezdve már nem az ő dolga, hogy magyarázza; minden egyes olvasónak a saját olvasatát kell(ene) megszülnie.

Az nagyon tetszett, hogy Babiczky is, Féjja is mennyire alaposan végiggondolta a regényt. Reméljük, így lesz ezzel a többi olvasó is!

Duló Károly, Féjja Sándor és Babiczky László

(fotó: Féjja fia)

Féjja azt kérdezte, hogy merészelt Papa hozzányúlni Mózeshez, ehhez a szupertoposzhoz, amellyel kapcsolatban maga Freud is, aki pedig egész életében foglalkozott vele, úgy nyiltakozott, hogy szinte semmit sem tud róla. Papa azt felelte, hogy őt 22 évesen (1971-ben) főleg az izgatta Mózes figurájából, hogy ugyan hogy jutott eszébe Istennek, hogy egy embert, aki ifjúkori bűne miatti vezeklésként teljes nyolcvan esztendőt leélt nyugalomban, tisztességesen, sikeres vezetőként, 80 éves korában egyszer csak megszólítson: na, gyere, Mózes, feladatom van számodra.

A negyven éves pusztai vándorlásból főként az érdekelte, ugyan mit tötyöröghetett a zsidóság kerek negyven esztendőn át a pusztában, mikor jóval rövidebb idő alatt megtehették volna ezt a kilométerekben mérve nem is olyan hosszú utat.

Egy nagyhangú hallgató megkérdezte, hogy egyénekről vagy közösségről van-e szó. Papa erre elmesélte, hogy egy tanára fogalmazta meg így: az emberek szeretik láncszemnek képzelni magukat a társadalom láncában. Így baromi fontosnak tűnnek, mert ha egy láncszem eltörik, elszakad a lánc. Holott a társadalom sokkal inkább hasonló egy sodronyhoz, melynek meg se kottyan, ha egy-két drótszál elszakad - attól még ugyanúgy működik.

Papa elmondta az elméletét a fontos, nagy emberekről is: szerinte a társadalom mindenképp kitermeli magából, amire épp szüksége van. Ha X híres tudós épp nem találja ki azt a világrengető dolgot, amelynek a kitalálására éppen akkor elérkezett az idő, akkor kitalálja helyette Y, ha ő sem, akkor Z - édesmindegy.

Ezzel szemben az emberi kapcsolatoknak hihetetlen ereje van. "Azt is mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt. 18:19-20.), stb. - és dobálózott mindenki, aki bírt, a többé-kevésbé (leginkább az utóbbi) pontos bibliaversekkel.

Féjja kérdezte Papát a saját csipkebokráról. Papa azt mondta, hogy neki nem volt olyan szerencséje, hogy ilyen egyértelmű küldetést kapjon. Ő "csak" a nagyapjára, négy tanárára, mesterére vágyott (némileg) hasonlítani az élete során, az ő mércéjüknek szeretett volna megfelelni. Úgy érzi, kevéssé sikerült neki. (Marhaság!)

Féjja tanárbácsisan elmagyarázta a népnek az esztétikai-intellektuális-morális érzelmek elméletét, s elmondta, őt meglepi, hogy Papa történetének '71-es változatában az esztétikai a legdominánsabb, a 2011-esben az intellektuális, s a morális mindenütt egyforma elegánsan balanszíroz közöttük. (Engem nem lep meg.)

Papa mondott néhány szót a Mamáról is, ami viszont igenis meglepett engem, és bizony össze is szorult tőle a szívem.

Szépeket mondott, na! Aki nem hallotta, sajnálhatja, de azért megnyugtathatom Önöket: a könyv élvezetéhez egyáltalán nem elengedhetetlenül szükséges a könyvbemutatón való részvétel - az sokkal inkább az íróemberre rápillantás lehetősége az (eziránt is) érdeklődő olvasó számára.

Inkább egyszerűen olvasák el a könyvet!

(fotó: Németh Gábor)