Balatonfüred és Tapolca

Idén nem sokat fényképeztem a családi telelésen, mert általában tele volt a kezem kölkökkel.

Mindenesetre Balatonfüreden most sokkal kevésbé volt hideg, mint tavaly. Nem is lehetett ám sétafikálni a Balaton jegén. A kacsák, hattyúk, sirályok persze ugyanakkora lelkesedéssel kapdosták fel a maradék kiflidarabokat, mint minden télen.

Ezúttal kiállításokat is sikerült megnéznünk a Vaszary Villában. Szám szerint négy darabot. Igazából Zoób Kati ruhái miatt mentünk be. Nem tudtuk, hogy tulajdonképp nem igazi (viselhető) ruhák, hanem csipkeruha-szobrok egy-egy híres (vagy kevésbé híres) ember textilhez valami módon kapcsoható gondolataihoz. Érdekesek voltak.

Az indiai festő művei nem fogtak meg, a harmadik kiállítás annyira érdektelen volt, hogy már a témáját sem tudom felidézni.

A negyedik viszont, a Hungarikumok című, figyelemreméltó volt. Képzőművészek alkottak térbeli műalkotásokat mindenféle híres magyar emberek nagy jelentőségű tárgyaiból. Festő ecsetjéből, bokszoló bokszkesztyűjéből, filmes csapójából, karmester pálcájából. Én végig azon gondolkodtam, vajon hogy jutottak hozzá az alkotók ezekhez a becses tárgyakhoz, s vajon a tárgyaik segítségével megjelenített emberek mennyire örülnek/örültek volna, hogy a számukra oly fontos eszközök ilyen sorsra jutottak?

Idén (a várostól bizony nem gyalogosoknak kitalált távolságban található) moziba is sikerült eljutnom. Gyerekfilmre, persze, valaminek a háromdés kettőjére. Hát komolyan, nem is tudom, hogyan fejezzem ki felháborodásomat... Valóban lehetséges, hogy a mai mozinézőket kielégítse az, hogy a filmcsinálók vérprofi háromdézők - még úgy is, hogy a filmnek semmi (de hótkomolyan: SEMMI!) sztorija nincs?!

Megint úgy alakult, hogy én a sok szép, Füredről elérhető város közül csak Tapolcára jutottam el (a család többi tagja persze szorgalmasan kirándulgatott mindenfelé), merthogy közben ellógtam hosszabb-szilveszterezni.

Újfent megállapítottam, hogy Tapolca nagyon szép városka. Még úgy is megérte másfél órát oda- (majd pedig másfelet vissza)vonatozni, hogy a Tavas barlang idén - sajnos - zárva volt.

A világ leghorrorabb Betleheme azért megvolt (Hogyhogy nem tiltakozik ezellen a város?). Marton Négy évzaka tövében meg épp két táncos fiú gyakorolt. A fura halak nagy lelkesen vetették rá magukat a kenyérdarabokra a gőzölgő tóban. Pontosabban csak a számtalan apró hal, a nagyok mindössze annyit tettek, hogy várták, hátha esetleg a szájukba úszik a falat, mozdulni azonban nem méltóztattak érte.

A főutca szépséges, és adnak finom, kézmelegítő forralt bort is, a melegvíz partján ott állnak sorra a tökjó, megmászható szobrok, a vasútállomásnál továbbra is megvan a kocsma, amelynek a (belső) falából kiáll egy életnagyságú vonatorr. Kedvelem Tapolcát, na, szívesen visszamegyek jövőre is.