Festés VI.

Az a helyzet, hogy nem nagy kedvvel állok neki ennek a blogbejegyzésnek, mert tegnap éjjel már megszerkesztettem szépen az egészet egy idegen gépen, és amikor megnyomtam a Save-et, az egész mindenség eltűnt. Nemcsak az irományom, de maga a net is mindenestül. No persze, így jár, aki nem menteget menet közben... Ezt most el is mentem gyorsan!

1. Mivel képtelen voltam elhatározni magam, hogy vidám-meleg legyen-e az égbolt vagy hideg-szomorú, hogy kerítésszerű legyen-e a meseváros vagy ilyen valószínűtlen-rideg, úgy döntöttem, inkább a macskákat kezdem festeni.

Ügyesen kitaláltam, hogy a kuporgómhoz közeli macskák zafír színűek lesznek, az alaktól távolodva pedig egyre halványabbak.

Csakhogy már a legelső macska ilyen nagyon rettenetesen nem akart sikeredni. Úgyhogy végül egyszerűen letöröltem zsepivel. Eltűnt, mert az alatta lévő égtenger már teljesen száraz volt. No persze nem nyomtalanul, de hát nem is igen történik ilyesmi az életben sem.

2. Mire legközelebb sikerült a vászon elé ülnöm, már kitaláltam, hogy az égbolt igenis vad színű lesz. Úgyhogy először vastag ecsettel napsárgára kentem az egész felső részt.

Csak egy keskeny sávot hagytam ki a tetők mentén, mert azt vékony ecsettel, nagyon óvatosan kellett megfestenem, hiszen még mindig nem sikerült döntenem arról, hogy újrahúzom- e a házikók körvonalát sötét színnel, hogy azt fölkaparászva láttassam ezt a világosat, vagy így hagyom. Márpedig, ha netán így hagyom, akkor nem szabad elrontanom ezeket a vonalakat. (Bár még akkor is javítgathatom őket utólag, ha a sárga égbolt teljesen megszárad.)

3. Vékony ecsettel baromi óvatosan körbesárgáztam a tetőket is. (Ekkor vettem észre, hogy a minaret korlátjának belsejét elfelejtettem kifesteni!)

Így persze egy nagyon ronda felületet kaptam, ahol csúfak a vastag és vékony ecsetvonásaim egyaránt. Ez azonban nem számít, mert a világon semmi se fog látszani majd belőlük, az égbolt ugyanis szintén maszatolással készül.

A fotó itt is csalás. Ezt én nem bírom egy kézzel megcsinálni. A bal kezemmel alulról megtámasztom a jobbat, és még így is lesz javítgatnivalóm utólag.

4. Nagyon kapkodtam, hogy készen legyek az égbolttal (meg a blogba való fotókkal), és még a buszt is elérjük, úgyhogy véletlenül túl nagy adag narancssárga festéket kentem fel a vászonra az ujjammal az első maszatfolthoz.

Ezért abba az első foltba nyúltam festékért minden további narancssárga pamacshoz, és még így is le kellett törölnöm belőle egy adagot papírzsebkendővel.

A maszatfoltokat belülről kifelé, majd kívülről befelé, aztán újra ki és újra be (és így tovább a végtelenségig - pontosabban az induláshoz készülődés előtti végső pillanatig) apró, körkörös simogatással csináltam.

Összemaszatoltam a teljes sárga felületet, így nyoma sem maradt az ecsetvonásoknak.

(A színek nem azért ilyen szépek, mert két nap alatt megtanultam jól fényképezni (bal kézzel!) - sajnos nem. Hanem azért, mert a húgom Photoshoppal ügyesen az élő eredetihez igazította őket.)

Kész az égbolt!

Számomra nagyon ijesztő lett most ez a kép. Az égbolt lángolásához képest szegény kis kuporgóm környezete annyira hideg-rideg, elhagyatott, hogy úgy tűnik, esélye sincs a melegség közelségére...

Ha majd legalább a macskák színe nem egyezne az alakéval, talán mutatkozna némi remény. De még nem tudom, hogy akarom-e ezt vagy sem.

Már azt sem tudom igazából, hogy akarok-e a képre sok macskát. Lehet, hogy csak egyetlenegyet. Egy hízelkedő feketét. Vagy nem. Még nem tudom.

A VII. fázisra vonatkozólag inkább nem ígérek semmit - nem szoktak bejönni ezek.

A korábbi fázisokról itt olvashat: Festés I., Festés II., Festés III., Festés IV. és Festés V.