Ladis

Ez a festmény a régi lakásban az asztalom fölött volt - annak ellenére, hogy úgy vélem, semmiféle képnek nem szabad a látóteremben lennie, amikor festek (hogy ne befolyásoljon). A Varázsgömb (maga Ladis kisbetűvel írja képeinek címét, én csak a közérthetőség végett változtattam őket - barbár módon - nagybetűsre) viszont olyan varázslatos, hogy mégis oda tettem föl. (S talán nem véletlen, hogy akkoriban csupa zöldet festettem.)

Ez a kép postán érkezett. (Az Olyan irreális lélekállapotban-ért kaptam cserébe.) Hanem aztán - még mielőtt személyesen találkoztunk volna - készült nekem egy másik is: a Tükör.(Cserébe a Tovább-ot festettem az ismeretlen - de már akkor is nagyon félelmetes! - Ladisnak.)

És ez a gyönyörű nő én vagyok! (No, persze Ladis akkor még nem látott élőben.) Ezek után csoda, hogy felismert, mikor kimentem elé a Keletibe!

Élőben még félelmetesebb volt ám, mint a levelei! Elképesztően okos, hihetetlenül intelligens, művelt, olvasott ember, aki kétségkívül a vesémbe lát. Igen, egyszerűen az az érzésem, hogy többszáz kilóméter távolságból is átlát rajtam, akármennyire, akárhogy igyekszem is viselkedni - félrevezetni a népet. Őt nem lehet. (Emellett azonban végtelenül diszkréten kezel engem (is), úgyhogy igazából - talán - nem kéne tőle tartanom.)

Amikor pedig én mentem el hozzá (a világ egyik legszebb városába, ahol él), csak még jobban megijedtem remetelakától, akkurátus, precíz rendben tartott festőeszközeitől, a maga csinálta, finom salátától.

Úgy vagyok Ladisszal, hogy annyira félek tőle, hogy ez vonz hozzá ellenállhatatlanul (nem tudom, mások is szoktak-e ilyesmit érezni, én mindenesetre elég sűrűn).

Majd' mindegyik festményébe mesét látok. Íme néhány:

Voltaképp azért csináltam ezt a válogatást a képeiből, mert Ladisnak (még) nincs rendes weboldala, de nagyon szerettem volna odatenni a nekem kedves festők közé.

(Utóbb végül sikerült közös erővel weboldalt csinálnunk neki!)