Miskolc

"Egyszer, egy szép napon, tudom, hogy elhagyom
A várost, ahol élek.
Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott,
Igen, holnap, holnap indulok." (Edda Művek: Elhagyom a várost)

Valahányszor keresztülmentünk Miskolcon (minden nap kétszer), ez a dal járt a fejemben.

Ismertem sokakat, akik elhagyták Miskolcot (vagy B.A.Z. megye egyéb városait). Némelyik egészen New Yorkig menekült. (Vajon megtalálták, amit kerestek? Vagy legalább sikerült megszabadulniuk attól, amit ott akartak hagyni?)

Miskolc az egyetlen megyeszékhely, amit nem szeretek (és most nagyon finoman fogalmaztam). Számomra a Tiszai és a Búza tér közötti szakasznál nincs barátságtalanabb gyalogútvonal a világon.

Szegény város nem tehet róla. Látom én, hogy egyre fejlődik, szépül. Már van néhány olyan kellemes pontja, ahol egy-egy pillanatra képes vagyok megfeledkezni róla, hogy ez az a város.

Diósgyőrt viszont szeretem. Nem semmi, ha egy városrésznek saját, különbejáratú vára van! Méghozzá ilyen szépen hasznosított vár! Szerencsére nem kényszerítettek, hogy a viaszbábúkat (nem is viaszból, hanem műanyagból vannak már) megnézzem, viszont sajnos a falakra sem mászhattam föl a Kicsivel, hogy szívbajt hozzak a közelben őgyelgő csoport (kicsit túlságosan is) lelkiismeretes idegenvezető nénijére.

Láttuk, ahogy egy bácsi épp festegette az iskolaablakok keretét, mintha csak nem lenne tisztában vele, hogy most már örökké nyár lesz - örökké csavargás. (Legalábbis így kellene lennie.)

Vagy talán nem is olyan nagy baj, hogy nem minden úgy van, ahogyan szeretnénk. Talán.