Kaposvár

Régen jártam már Kaposváron, de most, Pécsre menet, végre sikerült útbaejteni - mégha csupán egy beszagolásnyi időre is -, és nagyon örülök neki! Wi-fi kellett nagyon sürgősen még az év utolsó napján, így berontottunk az első ilyesmivel kecsegtető ajtajú kávézóba. A bácsi nagyon kedves volt, és rendkívül sajnálta, hogy épp nem tud internettel szolgálni. Volt viszont nagyon finom kávé, és egy kaposvári festő (nem is rossz) képei díszítették az összes falat, s a pincér bácsi, amikor látta, hogy érdeklődést mutatok a festmények iránt, azonnal a kezembe nyomta a festő névjegyét.

A következő wi-fi keresési próbálkozásunk sikerrel járt: egy nagyon elegáns kávézóban, ahol gyönyörű kerámia bögrében szolgálták fel a finom menta teát, valóban volt internet, holott a látogatók csupa békebelien fess öregurak voltak.

Miután a dolgunkat elintéztük, alaposabban szemügyre vettük a főutcát. Nagyon szépen megcsinálták. Lépten-nyomon "csomagban kapható köztéri szobrok" vannak (Ezt a kifejezést egy szegedi lány használta a szegedi sétálóutca új szobraira - és nagyon megtetszett nekem az elnevezés.), de én szeretem őket, mert ezek aztán kifejezetten arra vannak, hogy az ember fölmásszon rájuk. Ez a kocsis például rendkívüli módon emlékeztet a székesfehérvári kocsitologatós nénire, amit szintén nagyon szeretek. De van egymással beszélgető, gyanúsan Adyra és Móriczra hasonlító két bácsi is, valamint két csöpp lányka triciklivel.

Egy játékboltban külön kis szoba játékmúzeumnak van berendezve: öreg macik és babák ücsörögnek benne, valamint rengeteg (különböző időkből származó, de kétségkívül mind) "régi" játék sorakozik a polcokon.

Talán egyszer hosszasabban csavargunk majd Kaposváron, és - ha nem télen járunk arra - megnézzük majd a Rippl-Rónai villát is, amit már nagyon rég láttam, de kedves emlékeket őrzök róla.